Útkereső

Sóhajok gondolatfoszlányán lebegő

tekergő, kerge képzelet,
rozsdává oxidált emlékképek.
Savval maratom őket,
hátha fénylenének,
de csak fakulnak,
mint régi képek.

Hamuvá égett lélektelen múlt idők,
időnként vissza-visszatérők,
már semmit nem érnek.
A félreértett dermedt mozdulat
magányában oldódni vágyott
s kirekesztett,
sorsára hagyott évgöngyöleg
hátamon púpot növeszt,
s látom,
hogy újra és újra
keresztbe tesz.

A segítségért sikoltó hang fennakad.
Siklik, kúszik körbetáncoló,
festett ajkú vigyorokon,
pattogzik málladozó alapokon,
és csak szenved a kitörni készülő
értelem, de nincs ki megértesse veled,
ez az enyém s elvenni még
neked sem engedem.

2009.09.09.
Zsefy Zsanett